2013. Január 02. szerda, 08:58
EURHUF – A cseh korona és a forint gyengül a régióban

Már csak Barack Obama aláírásán múlik a költségvetési szakadék elkerülése, hajnalban ugyanis a szenátus után a képvielőház is jóváhagyta az amerikai javaslatcsomagot. A legnagyobb lépés tehát megvan, amely tovább hajthatja a kockázatos eszközök piacát januárban is.
A régióban a forint mellett a cseh korona az ami gyengülésben van a mai napon, míg a román lej és a lengyel złoty is erősödni tudott a nagy hír és az újév alkalmával.

A hazai fizetőeszköz pillatanyilag 291.50-es jegyzéseknél jár az euróval szemben és mivel a 290-es támasz továbbra is kitart nem kizárt hogy folytatódik a gyengélkedő időszak. Most mutatkozhat meg a kamatcsökkentési sorozat hosszú távú hatása. Technikai megálló lehet a 295-ös EURHUF szint ami a nemzetközi hangulatjavulással megmaradhat ha eddig felemelkedik a grafikon, viszont a héten lesz bőven fontos adat amelyre figyelnünk kell. Igaz rövid a hét de pénteken például a szeptember-november munkanélküliségi ráta derül ki itthon. A tengerentúli adatok pedig továbbra is meghatározó szerepet játszanak a héten, főleg a mai feldolgozóipari index 16:00-kor. A forint tehát főleg erre az adatra reagálhat délután, de addig is marad a magasabb kereskedési sáv (290-295) az euróval szemben.

EURHUF – A cseh korona és a forint gyengül a régióban




Forrás: X-TRADE BROKERS DM SA

Kockázati figyelmeztetés >>