Már áprilisban sem tűnt logikus lépésnek az 1 százalékos kamatláb további emelése. Míg az eurózóna fellendülésének erősségében eltérnek az elemzői vélemények, addig kétségtelen, hogy a gazdaság számára az államadósság krízis jelenti a legnagyobb kockázatot. A júliusi szigorítás idején még úgy tűnt, hogy az EKB nagy reményeket fűzött a kilábaláshoz, mivel úgy gondolta, hogy a negatív gazdasági adatok mögött csak egy átmeneti trend húzódik, és hogy az államadósság válság is hamarosan megoldódik. Ezek azonban hiú ábrándnak bizonyultak, és míg az utólagos bölcsesség szép dolog, addig júliusban már igen nyilvánvalóak voltak a kockázatok.

Mindez azt eredményezte, hogy az eurózóna hitelpiacai igen nehéz helyzetbe kerültek. Megnövekedtek a többdevizás bázisswapügyletek (cross-currency basis swaps), akárcsak az euró swap- és a Libor-OIS spreadek is. Ez pedig azt jelenti, hogy szigorodtak a bankközi hitelezés feltételei. Továbbá a bankok likviditásuk jelentős részét kötik le az EKB-nál, ahelyett hogy hitelezésre használnák azt, mely ugyancsak a pénzintézetek idegességére utal. Ehhez jön még az amerikai államadósság körüli felbolydulás; igaz az euró-piacok reakciója jól mutatja, hogy ennél többről van szó, főleg ha megnézzük az eurózóna (kivéve Németország) hozamfelárainak növekedését.

Felmerül a kérdés, hogy mennyiben lenne más a helyzet, ha 1 százaléknál maradtak volna a kamatok. A válasz valószínűleg, "semennyire". Mivel azonban a következő görög mentőcsomagnál a magánszektor bevonása is felmerült, így az EKB látszólag inkább hátráltatja, ahelyett hogy segítené rendbe hozni az euró-projektet. Így pillanatnyilag az alacsonyabb kamatok tűnnek logikusabb opciónak, ugyanis ha az EKB meggondolná magát és mégis folytatná a korlátlan likviditás biztosítását (pl. a 6 és 12 hónapos futamidőknél), úgy az tovább rontana a bank vagyonmérlegén.