Minél közelebb kerülünk az EU/IMF által szponzorált görög mentés első évfordulójához, annál jobban látszik, hogy Európa milyen mélyre süllyedt az adósságválság mocsarában. Az eurózóna tripla A besorolású központi magjába tartozó országok, a periférikus államokkal (Portugália, Írország, Görögország, stb.) és az EKB-val karöltve olyan pénzpolitikát folytatnak, mely összességében a hitelválság elmélyüléséhez, vagy akár egy újabb katasztrófához vezethet. A dolgok jelenlegi alakulása alapján igen nehéz megállapítani, hogy az euró hogyan fogja fenntartani az elmúlt hetekben tanúsított immunitását.

A tavaly májusi görög mentés óta a periférikus hozamok (egy összesített kosarat alapul véve) nem kevesebb, mint 120 bázisponttal növekedtek a német hozamokhoz képest. Közben Görögország, Írország és Portugália hitelbesorolását három alkalommal is leminősítették. Ráadásul, ahogy a csütörtöki stressz teszt is valószínűleg mutatni fogja, az ír bankok igen súlyos állapotban vannak, mely csakis a még fennmaradt banki szektor államosításához, és az elsőrendű (senior) kötvénytulajdonosok szükségszerű veszteségéhez (haircut) vezethet.

Igazi aggodalomra azonban elsősorban a jelenleg tapasztalható önpusztító erők adnak okot, melyek a gazdasági ösztönzés hiányából, és a gyenge pénzügyi struktúrákból adódnak. Ezek hiányában ugyanis semmilyen maradandó, vagy kötelező jellegű megállapodás nem születhet az euróövezeten belül. Ez a probléma mind az eurózóna központi országaiban, mind pedig a periférikus államokban észlelhető. Ráadásul Németország ahhoz ragaszkodik, hogy – egy 2013 utáni államcsőd esetén – az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmus) hiteleket még a szokásos állami adósságok előtt behajthassa. Azonban pont ez a követelés vezethet csődhelyzethez, ahogy ezt a tegnapi leminősítés is mutatja. Ugyanez vonatkozik az ESM eredetileg befizetett tőkéjének átszervezésére is. A tervek szerint ugyanis az alapot először csökkenteni, majd egy hosszabb idő alatt akarják feltölteni, mégpedig a kezesekbe fektetett naiv bizalommal. Ez az első években (míg a befizetett tőke még igen alacsony) azt eredményezheti, hogy amennyiben egy újabb válság esetén megindulna a tényleges pénzfolyósítás, az elsősorban a perifériát fogja terhelni. Ezt tovább súlyosbítja az a tény, hogy várhatóan az egyik – ESM garanciával biztosított – periférikus tagállam fog elsőként segítségért folyamodni az ESM-alapnál (mellyel megint csak a többi állam terhét növelné).